Sokkterápia vagy változás?

2009.07.25. 00:44

A minap láttam az egyik Német csatornán egy kamaszokkal foglalkozó műsort és benne egy igen hatékony és szórakoztató terápiás kezelést.

Egy 16 éves fiú és egy 17 éves lány volt a főszereplő, akik nehezen kezelhető, nagyvárosi kamaszok, alkohol, drog és magatartásbeli problémákkal!

Ezt a két kamaszt, elvitték az Oroszországi Szibériába, ahol egy falusi háznál kellett dolgozniuk ill. inkább csak életben maradniuk. Közben egy terapeuta és a stáb szervezte és követte a mindennapjaikat. A tanyán a helybéli gazdától megtanulták az állatok ellátását, a lékhorgászatot a hidegben és azt, hogy azt fogják enni aznap, amit kifognak maguknak. A negyedik naptól megtanultak illemhelyet pucolni és rájöttek arra is, hogy a mezőgazdasági gép is elakad a derékig érő sárban, ahol ők is nyakig sárosak lettek.

A terápia 24 napig tartott. Ez alatt az idő alatt, rádöbbentek, hogy nem minden a Mc'Donalds, hogy van élet a városon kívül is, hogy vannak jó tulajdonságaik és erőforrásaik, amiket tudnak mozgósítani. A "valóság showban" szereplő két kamasz átértékelte az eddigi életét és azt, hogy a szüleiket mennyire elszomorították. A 24 nap alatt, szinte minden nap, személyes beszélgetéseken keresztül formálták, ill. beszéltették őket. A természet közelsége, zordsága, a terapeuták személyes gondoskodása pozitív hatással volt rájuk. 

Tény, hogy a változás elindult a fiatalokban. Amikor hazatértek, talán soha nem örültek ennyire a szüleiknek, mint akkor.

Ez annyira megtetszett nekem, hogy arra gondoltam, összeállítok egy hasonló, rövidebb távú programot egy alföldi tanyán.

A bejegyzés trackback címe:

https://kamaszszerviz.blog.hu/api/trackback/id/tr801266954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

detund 2009.10.08. 18:31:11

nagyon jónak tartom az ötletet, lehet, hogy nem csak a problémás kamaszoknak kellene ilyen helyen elölteni három hetet?

KamaszSzerviz - Zénó 2009.10.08. 20:09:27

@detund: Kedves Detund!

Készülök rá, hogy eltöltsünk egy hosszúhétvégét szülőkkel, egy szép helyen. A program leginkább egyéni esetek megbeszélése és megoldása lenne. A programban problémamegoldás, stratégiák tanulása, pihenés és egy kirándulás is lenne a szép őszi erdőben.
Akkor tudjuk megszervezni ezt az alkalmat ha min. 6-8 fő vállalkozik rá!
Segít megszervezni? Ki szeretne még egyszerre tanulni és pihenni?

anlodgam 2009.10.12. 13:47:14

Nagyon jónak tartom az ötletet, de nem tudom, hogyan vonhatnám be a 16 éves kmasz fiamat?

detund 2009.10.23. 20:21:47

@KamaszSzerviz - Zénó: Természetesen benne vagyok, azt még én sem tudom, hogy a gyermeket hogy vegyem rá, vagy csak elindulnánk, és mikor ott vagyunk, már nem lehet visszafordulni? most klán talin van, ez is valami olyan, csak........ ez az élet maga.......

KamaszSzerviz - Zénó 2009.10.23. 21:21:07

Kedves Detund!
Én úgy gondoltam, hogy csak szülők jönnének kamaszok nélkül!
Problémafeltárás, javaslatok, megoldások, feltöltődés...

detund 2009.11.18. 15:08:34

akkor félreértettem, de ez is jó megoldás, ebben is partner lennék, de mivel lassan tél lesz, talán tavasszal kellene szervezni.
bocsánat, a késői válaszért,
süti beállítások módosítása