Sziasztok! Kérem szíves véleményeteket és tapasztalatokat az alábbi ügyemben. 12 éves kiskamasz lányomról van szó. Elváltunk, velem él. Az édesapjával a kapcsolata elég sajátságos. Ha eszébe jut felhívja, pénzzel tömi a találkozásokkor, de ha van más programja, a gyerek nem érdekli. Többször megígért neki dolgoket, amit nem tartott be. A furcsa az, hogy a gyerek mindig félrevonul, vagy csak szükszavúan válaszol ha ott van valaki és az apjávala telefonál. Az apja sajnos a gyereken keresztül kémkedik utánam, mit csinálok, hol vagyok hova megyek. Ne tanácsoljátok azt, hogy beszéljek erről a volt férjemmel, mert nem működik közöttünk a kommunikáció, de nem is üő érdekel, henem a lányom. Félek, hogy rosszat mond rólam a volt férjem, ezért a gyerek nem meri elmondani, vagy ha elmondja fél az én reakciómtól. Mit tegyek ? Próbáljam belőle kihúzni a dolgokat, vagy elégedjek meg annyival amennyit elmond nekem? Végülis én nevelem rám tartozik főleg, hogy mi a véleménye rólam. A kérdezem, mély hallgatásba burkolózik, vagy eltereli a témát, vagy semmitmondó válaszokat ad. Valaki segítsen nekem, mi legyen a helyes a gyerek szempontjából?

Úgy gondolom, hogy az idő fog igazságot tenni ebben a nehéz helyzetben. Ha a férjed nem egyenes és nem lehet vele beszélni, akkor kis idő múlva ezt a lányod is látni fogja! Te ne legyél erőszakos vele. Legyen jó a viszonyotok. Tölts vele sok időt. Legyél hozzá őszinte. Hiszem, hogy meglátja majd az igazságot és beérik ez a sok energia, amit a kapcsolatotokba fektetsz!

Üdvözlet!
Nagy segítség lenne, ha konkrétumokat is leírna a felvetése mellé. Az olvasó-kereső-szívesen fogadna bármi tanácsot, meglátást ebben a témában.
Mint én is, mint két 14 éves ikret nevelő szülő. Többféle "technikát" próbáltunk már. pl. kommunikáció, nyíltság, demokrácia, verés-na nem agyabugya, egy pofon(ami nekem jobban fájt), tiltás, mint pl. a szgép használata, tv ki a szobából. Aztán jutalmazás: szabadidő , közös program, ......
Az eredmény minden esetben ugyanaz: öntörvényű, egyéniségüket fel nem adó kisemberrek, makacsság, akaratosság "csak azért se legyen a szülőnek igaza".....
Tisztában vagyok azzal, az idő igazolni fog bennünket, adjuk nekik tanulási lehetőséget, tapasztaljanak saját döntéseik következtében.....
Azt is tudom, Ők mások, mint mi voltunk anno, másképp kell hozzájuk állni, foglalkozni velük. azt is mondom. Indigók-mint én:-))) Teljes mértékben megértem őket és érzem őket.
Ugyanakkor meg kell/ene értetni velük, hogy élniük kell itt ezen a földön a jelenben, figyelembe venni pl. a középiskolai felvételi követelményeket..Tenni kell, mert a felvételi lapra nem írhatja rá, h. Bocs, én indigó vagyok, nekem szabadság kell, nem tudok korlátok között élni......
Szóval: jöhetnek a tanácsok, lehetőségek olyan szülőknak, akik szívvel, lélekkel, tenni akarnak a gyermekeikért.

Úgy gondolom elég sok információ található a weboldalamon: (www.kamaszszerviz.hu)cikkek, videók, hanganyagok, hírlevél. Ezt a blogot a vitára, vélemények megismerésére hoztam létre. Jó lenne ha többen használnák. Kis dolgokban nagy segítség lehet, de nem pótolja a személyes tanácsadást sem a weboldal, sem a blog. Üdvözlettel: Zénó

Üdvözlöm Kedves Zénó!
Egyetértek Önnel! Túl vagyunk néhány személyes találkozón pszichológussal, baráttal, segítővel...akik a lányoknak hasznos információkat adtak át. No és persze nekem is:-)Azt azért kérem fogadja el, nem Önt kerestük fel, hanem a lakóhelyünk közelében kértünk segítséget, paktikus és érthető okokból.
Túl vagyok sok sok kipipált tényen, amit többek között az Ön honlapján, hanganyagokban, cikkekben olvastam.
De vitatkozzunk, beszélgessünk tényekről! Rendben!
2009.szept. 01: felállítottuk a játékszabályokat: 8.oszt-ak, iskola, kötelességek-továbbtanulás, különórák, felkészülés: Mi szülők javasoltuk a lehetőségeket, ők vállalták tanulnak, felkészítőre járnak. Megbeszéltük a napirend fontosságát:idő-aminek a beosztásával mindig hadilábon álltak:-), segítünk a tanulásban. A kötelező feladatok mellett járhatnak táncolni és úszni-ezt is ők választották. Megbeszéltük, nem az eltiltás lesz a következménye az esetleges nem megfelelő tanulmányi eredménynek, hanem az, hogy többet fognak tanulni.
2009.okt.01: Beszéltem az oszifővel, mert csodálkoztam, h. egy hónap alatt csak két jegyük van még. Erre kiderült, van abban a naplóban már vagy 22, de itthon hazudtak. Ők füllentésnek nevezték! Azért, mert attól féltek, eltiltom őket a tánctól. Miért nem bíznak meg bennünk? Miért mégis így döntöttek, hogy hazudnak?
Ami ma sokkolt engem: A lányom fiókjában találtam egy kis flakon bort.
...persze lehet, csak kamasz kíváncsiság....De mi van, ha mégsem, Ha emögött valami nagyom mély, előttem titkolt dolog van?
Most kérjem számon? Hagyjam , és figyeljem, mi történik? egáltalán miért csinálta?
Igen, én is láttam az Ön által említett TV műsort kamaszokról, akiket elküldtek más társadalmi-és életkörülmények közé. Na, most ez jutott eszembe: sokkterápiaként. Elviszem a lányaimat Bp-re a getóba, a drogosok, kurvák, stricik..közé. Lássa, hová vezet, ha elkezd zuginni 14 évesen. Még ha buliból is. szervezés alatt áll, két héten belül megcsináljuk. Ha gondolja, a tapasztalatokról beszámolok.
Kíváncsi lennék szülőtársaim véleményére, ebben a konkrét esetben mit tennénwk, hogyan viselkednének?
Valamint az ön meglátására is!

Sokkterápia? Melyik ez a gettó? Szerintem felülről vetni egy pillantást a hídról az ilyen bugyrokra, nem hinném hogy megéri a fáradságot... Nem épül be a valós tapsaztalatok közé, nem a gyerekeid bőrére megy ugyanis! Ártani nem használ kategória...

Kifejtené ezt bővebben?
Igen, lát egy képet arról, mit választottak azok az emberek. Látja azt, hová juthat a hazudozásaival, a titkolózásokkal és azzal, ha nem bízik senkiben.
Tapaztaljon-én is azt mondom, a saját tapasztalatai révén lesz az ember más. No de szülőként hol húzzuk meg a határokat? Mert kellenek határok. Mit mondjak neki? Igyon nyugodtan? Nem lesz következménye annak a fiók mélyén dugdosott alkoholnak? Titkolózzon? Hazudjon? Ne tanuljon, ne vegyék fel az általa vágyott középiskolába? Szenvedje végig a 4 évet valahol? Ne érettségizzen le? Majd kiköt ő is abban a gettóban mint kitartott, bántalmazott....?Majd leérettségizik 34 évesen, mert éppen akkor jön rá.....valamire?
Persze én, szülőként álljak ott mögötte és támogassam?

@kisikrek: Nekem most 14 éves a lányom. Tavaly lejárt a nyugatiba az emósok közé, időnként ittak narancsos vodkát, vizipipáztak stb. Néha alig tudtam hazavonszolni, ellenállt. Egy botrányos jelenet után a barátnőjét az anyja visszavitte külföldre. A lányom azóta magához tért, újra aranyos, magától megölel, készül a felvételire stb. Azt mondom, érniük kell! Ha megvan a jó alapozás, mi magunk elég erkölcsös életet élünk, előbb-utóbb rájönnek, talán nem is elvetendő így élni! A lányom azt is mondta, valamiféle depersszió ült rajta, nem látta értelmét az életnek, öngyilkos fantáziái voltak, ez most elmúlt, talán a hormonjai is beálltak? Titkolózásról: nincs elásott csont a szekrényben a családban, titok a szülei körül? Elhallgatások, tabuk? Mert akkor nem csoda, ha ő is titkolózik, tiltott gyümölcsöt rejteget. Asszem, önmagunkkal kell először szembenézni!!!
Ja és igen, én mindig támogatni fogom a gyerekimet, legfeljebb a mérték, az eszközök változnak az idővel...
Egyébként attól még, hogy rejteget egy kis üveg bort, nem feltétlen lesz alkoholista kurva, azért ne légy már ilyen szigorú!!! Én nem is riogatnám élesben állandóan ilyesmivel. Inkább pozitív példákat kellene mutatni nekik, igaz, azt jóval nehezebb...

Sziasztok!
Szerintem jó ötlet a gettó. Akkor majd látják, hogy nekik megvan mindenük, nem úgy mint sokaknak, vagy nekünk annakidején. de Zénó másik bejegyzése is jó. Egy tanyára kicsapni őket, ahol nincs áram meg víz. Lehet, hogy elgondolkoznának.

Nem tudom, szerintem ezek elég drasztikus megoldások, akkor jó, ha már nincs más, szelídebb eszköz. Ha vki már tényleg keményen iszik, vagy drogozik, akkor igen!
Na de, egy kis üveg rejtegetett pia, hazudozás miatt még nem küldöm kényszertáborba a gyerekem!

Attól, hogy lát valamit, amit nem is tudnak igazán felfogni, nem fog beépülni, mint a saját életére nézve érvényes tapsztalat. Azt csak te sulykolod kívülről, sztem nincs sok értelme. Ezzel csak még jobban eltávolíthatod magadtól.
Te örülnél neki, ha mint a kutya orrát a saját piszkába, bevinnének egy elfekvőbe, aholalzheimeres öregek fekszenek, és mondanák, na így végezheted te is?

Nincsenek tabuk, nyíltak vagyunk mi szülők is.Nincs rejtett családi múlt. és Igen, magammal kezdtem az önvizsgálattal. Hiszem, az előttük álló jó példa értékeit, az eddigi tetteket. Hiszem a szeretet erejét, azt hogy minden körülmény között az én gyermekeim maradnak és kiállok mellettük.
Tudom, hogy kémia is a kamaszkor és kifordulnak önmagukból.
Nem a gettó-riogatással kezdtem. Tudják, hogy van ilyen is, de azt hiszem, mégis több a másik oldal.
Azt is tudom, nem ér más sokat az eddig működő nevelés, amit anno mi kaptunk. nekik már természetes a mobilteló, az inernet.....
Együtt néztük meg talán 2-3 éve a Szabadság, szerelem c. filmet. Volt benne egy jelenet, amikor ment a csapat a repülőtérre. Busszal utaztak éjszaka és látták a Bp-re visszatérő orosz tankokat. A srác le akart szállni, visszarohanni, hogy értesítse az embereket. A lányom csodálkozva kérdezte, miért nem hívja fel őket mobilon? Hiába beszéltünk a filmről, az akkori történésekről, az emberi életről....
Ezért kértem konkrét, ma működő, jól alkalmazható megoldásokat a mai fiataloknak.

Mi szülők dolgozunk, tanulunk még 38-39 évesen is, igyekszünk becsülettel élni a mindennapokat és ezen értékeket átadni a gyerekeknek.
Tudom, önálló egyéniségek, szabad választással. dönthet úgy is, hogy belehúz abba az üvegba, dönthet az aluljárói "divat" mellett.
De dönthet a pozitív példa mellett is.

@anniuk:
Ön mit tett szülőként, Hogyan élte meg azt az időszakot? Milyen példát mutatott?
Mi vitte a lányát arra az elhatározásra, h. ott kötött ki? Hogyan lett vége?
Bocs a sok kérdésért..nem akarok hasonlítani, mert bár ez egy vidéki kisváros, barátok, pozitív értékek....mégis hasonló ez az "elborítja valami depis köd a fejem és nem hagy gondolkodni"-érzés.

szerintem következetesség kell, elfogadható határokkal, sajna én nem voltam az, most iszom a levét, és nem is anya-fia viszony volt, hanem szinte baráti, amivel most a gyermek rendesen visszaél....... de ezt is magamnak köszönhetem, hogy engedni vagy tiltani kell e? és ha tiltom és mégis azt tesz amit akar?

Egy pár sort magamról:
Én egy "deviáns" fiatal vagyok, túl a kamaszkoron, egyetemen tanulok második éve. 21 éves vagyok, szüleim mind becsületes, értelmiségi emberek. Szüleimet nagyon szeretem, mindig mindent megtettek értem (ez alatt nem az elkényeztetést kell érteni) és rájuk mindig is számíthattam. Úgy látom, nem írtak hozzám hasonló fiatalok a blogba, csak szülők.
Budapesten élek, lakótelepen, a "gettóban"... talán ez is hozzá segített, hogy rossz társaságokba keveredtem.
Körülbelül 14 éves lehettem, mikor nagypapám meghalt és elkezdtem dohányozni. Aztán elkezdődött a "gimis élet", elkezdtünk piázgatni haverokkal, majd jött az első joint. Olyan rosszul voltam tőle, hogy 3 hónapig ránézni se bírtam a fűre. Közben iskolát váltottam (hiba volt), még rosszabb suliba kerültem (tegyük hozzá, magát élgimnáziumnak csúfolja, nem szeretném nevén nevezni. Elszívtam a második jointomat is, és innentől nem volt megállás. Elkezdtem először csak heti, majd napi rendszerességgel szívni, tanulmányi eredményeim meg elkezdtek exponenciálisan romlani. Aztán elkezdődött a discoba járós korszak... Először csak hetente, majd végül szinte minden nap jártam bulizni. Discoban kipóbátam az extázit, majd rá is szoktam keményen. Kipróbáltam az LSD-t, ami igen rossz hatással volt rám (rendszerint bad-tripek). Aztán jött a speed, amire szintén sikeresen rászoktam, először "csak" orrba szívtam, majd rossz társaságba keveredve kipróbáltam intravénásan és innentől nem volt megállás... csak a drog volt számomra... Loptam, csaltam és hazudtam, csak hogy hozzájussak a napi adaghoz, szívbaj nélkül becsaptam, akik a legjobban szeretnek (a szüleimet).
Háromszor voltak nálam a mentők. Először anyum nem tudott felébreszteni 3 napi extázis nemalvás után és a mentősök ébresztgettek. Másodjára LSDvel és extasyval túladagoltam magam és bad trippjeim voltak. Édesapám mikor benyitott a szobámba, feje egy sárkánygyíkká alakult, én meg hátra ugrottam két métert és az ablakon akartam távozni (magasföldszinten lakom, nem a tizediken).
Harmadjára mikor mentők jöttek hozzám, kokainra beszedtem (a pszichiáter által felírt) antidepresszánst és édesanyám eszméletlenül talált rám a szobámban, a mentők kiérkezéséig eszméletlen voltam, majd magamhoz tértem mikor a mentők kiértek (teljes képszakadás volt nálam, egyik pillanatban anyummal beszélgetek, másik pillanatban ott áll anyum és két mentős előttem és kérdezgetik, hogy mi történt).
Ez volt az a pont, hogy lejebb vettem a kemény drogokkal. Az intravénás droghasználatról EGYSZER S MINDENKORRA leszoktam. Füvet még mindig szívok, napi rendszerességgel.
Két évig nem nyúltam szintetikus drogokhoz egyáltalán!!! Leérettségiztem, felvettek egyetemre. Egy darabig minden ment is rendben, azonban az életem mégsem úgy alakult, ahogy terveztem.
Most, pár hete kétév "gyümölcse" dőlt össze bennem, újra speedhez nyúltam (orrba szívva).
Mit tegyek Zénó Úr?
Azért gondoltam hogy írok, mert szimptaikus az oldala.
Hangsúlyoznám az összes szülőnek, és magának is, hogy a szakember segítsége csakis kizárólag akkor működhet, ha a fiatal valóban komolyan gondolja a leszokást. A pszichiáterek előszeretettel írnak fel antidepresszánsokat... erről csak annyit, hogy mikor anno pszichiáterhez jártam és gyógyszereket írt fel nekem, épp szakított velem a barátnőm és kb 50 tablettát megettem és 3 napot végigaludtam tőlük (csoda, hogy nem haltam bele).
Nem vagyok hajlandó se antidepit szedni, se csoportterápiás bohóckodásokra járni. Nem szívesen tárgyalok pszichológusokkal, sem pszichiáterekkel.
A PESTI GETTÓT, MINT "TERÁPIÁT" KEDVES SZÜLŐK FELEJTSÜK MÁR EL!!!! MIÉRT AKARJUK, HOGY MÉGROSSZABB KÖRÖKBE KEVEREDJENEK A GYERMEKEI?
És mégegy mondatot ajánlanék a tisztelt szülők figyelmébe:
Tiltva nevelsz, hazudni tanítassz!
Persze ez nem azt jelenti, hogy mindent meg kell engedni, de a tiltásnak sincs sok értelme...

Kedves Diák!
Bizonyára tudja a weboldalamról, hogy hasonló útat jártam be mint Ön. Nekem sikerült felépülnöm. Ezt tudom Önnek is javasolni, személyes találkozásokon, konzultációkon keresztül. Nem vagyok pszichiáter, sem pszichológus. Szociális diplomát szereztem és nyolc éve foglalkozom függő fiatalokkal, és nem utolsó sorban van saját élményem.
Amennyiben változtatni akar az életén keressen meg. Telefonom: 06 30 3155 746
E-mail címem: info@kamaszszerviz.hu

@egy diak: Kedves Diák !
"Tiltva nevelsz, hazudni tanítassz!"
ez a mondata nagyon szíven ütött, és most Öntöl, tőled szeretnék tanácsot kérni, ha gyermekem (17 éves fiú) nem jár suliba, csavarog, kocsmázik, haverokkal lóg. Eddig legtöbbször elengedtem, ha előre megbeszéltük, jó nem kocsmázni, de koncertre, buliba, barátokhoz, biliárdozni, de most már rendszersen hazudik, fogalmam sincs hol van, féltem, mert minden ami rossz, abba benne van, de úgy érzem tehetetlen vagyok, mert ha meg szeretném beszélni vele, hogy ez így nem jó, akkor bezárkózik, min változtassak ? hagyjam had menjen? majd egsyzer csak szükségét érzi, hogy szóljon? nem tiltom, csak kérem, könyörgök, de ez nem jó út, azt tudom.........

Üdv mindenkinek!!
Véletlen tévedtem erre az oldalra végső elkeseredésemben.
Sokféle vélemény,eset,önbírálás,talán tanács van itt.
Nagyon sokat gondolkodom mit ronthattam el.4 gyerekem van a legnagyobb 15 éves elmult.A legkisebb 2 éves.
Barátként viselkedem a gyerekeimmel,Ugy érzem megvan mindenük,szeretem őket,ami a legfontosabb,és van fedél a fejük felett puha ágynemű játék hegyekben,étel amit csak szeretnének.Csak velük foglalkozom,reggeltől estig.Játszunk tanulunk,kirándulunk,és mindent meg lehet velem beszélni,a párommal is,attól függetlenül hogy ő az első 3 fiamnak nem az édesapja,de ugyanúgy szereti őket,mint a közös kislányunkat.
Kérdezem én egy ilyen körülmények között élő gyerekkel hogy fordulhat elő hogy azt se lehet elhinni neki amit kérdez,csavarog,nem megy el az iskolába.Még ezért se szóltam semmit.Próbáltam leülni és megbeszélni
vele,hogy ez így nem jó,ő a nagyfiú példát kéne mutasson öccseinek.Tanulni kell,mert úgy ér el az életbe valamit.
Nem használt semmit.egy nap nekiment a páromnak ököllel.szédszedtem őket,újra leültünk,és elmondtam ez így nem vezet sehova,beszéljék meg.ugy gondoltam sikerült.
De sajnos csak egy ideig .
Ha megkértem tegye el az ágyneműjét a válasz csak annyi volt "És ha nem??"
Aztán már szólni sem mertem,nehogy baj legyen.Pszihologushoz jártunk,család gondozóba,meg minden felé,megoldás nem volt.
Ma már oda jutottunk hogy újra nekiment a páromnak,csak azért mert megkérte kapcsolja ki a tvt a szobába,és jöjjön ki a nappaliba.Csúnyán visszaszolt,szó szót követett,és ütött.Párom nem ütött vissza,de közölte vele pakolja össze a holmiját,és menjen oda,ahol ezt megteheti.Persze nem volt hova,és este is volt.Felhívtam az öcsémet,és megkértem vigye el két napra még letisztulnak a dolgok.Mit tehetnék??Rettegés az életünk.Nem bírom már.Olyan szinten ki vagyok hogy az étel helyett a papucsot teszem a hűtőbe,és utánna keresem.Köszönöm ha valaki tud némi tanácsot adni.
Ma odáig jutottunk,hogy újra neki ment a páromnak.

Kedves anya1112!
sajnos tanácsot adni nem tudok, de úgy érzem a saját bőrömön, hogy egy gyerek a szerelttel, odafigyeléssel élhet és visszaélhet..... ha visszaél ,akkor azért van, mert túlságosan ott vagyunk mindig velük, értük, óvjuk őket a csalódástól, kudarctól, megoldjuk a problémákat, így nem alakul ki bennünk a felelősség érzet, a konfliktus megoldó képesség.
egy cigivel, egy odaszólással azt hiszik rendben vannak a dolgok, meg attól, hogy homokba dugják a fejüket, hisz a bajokat majd megoldják a szülők, vagyis maguktól megoldódnak.........megússzák..........de az életet nem lehet megúszni.....
én személyes kudarcként élem meg a gyermekem félre siklását, a bukást, a fegyelmiket, iskola kerülést, tudom, hogy hibáztam, de nincs erőm változtatni, csak próbálom túlélni ezt az időszakot, de úgy érzem egyre rossszabb lesz.
a jobbik eset, ha gyerek hajlandó segítséget elfogadni, pszichologikust, vagy egy két beszélgetést Zénóval , ami nagyon jó, de ezt neki kell akarni.....máshogy nem megy, ahogy nekünk is ezért nem megy..........

sziasztok!én egy 44 éves anyuka vagyok akinek nem könnyű a 12 éves lányával.gondolom megértetek.annyi a baj vele,hogy nagyon makacs.nem akar rám halgatni,és mindig csak a feje után menne.nincs semmi fiú ügy,meg barátii sem.de nem hallgat rám és félek,hogy egyszer rossz dologba keveredik,ha a saját feje után megy.az iskolába se akar nagyon tanulni.létszi,ha tudtok segitsetek! köszönöm!

Sziasztok!Nagyon örültem,hogy megtaláltam ezt az oldalt és legalább veletek megtudom beszélni a problémáimat, van egy 15 éves lányom borzasztóan viselkedik nem ismerek rá ez egy pár hónapja kezdődött és úgy gondolom még nem késő javítani rajta de nem tudom,hogy kezdjem el mert ha próbálok bármit mondani meg sem várja,hogy végig mondjam mindenre azt mondja jó és utána mintha semmit nem mondtam volna füle botját sem mozdítja.Nagyon leromlott a tanulásban 2 tantárgyból bukott amit most tudtam meg a szülői értekezleten , hiába kértem az ellenőrzőt mindig azt mondta be van szedve, most elsős.Előtte sose kellett mondanom, hogy fürödjön meg egy héten elbírná viselni ha egyszer kellene megfürdenie a fogmosásról ne is beszéljünk azt sem csak nagy veszekedések árán képes rá. Nem pakol el maga után az ágyát úgy hagyja ahogy éppen felkel én már nem bírom megbeszéltem vele de nem érdekli mit lehet ilyenkor tenni vele mit csináljak ,hogy lehet ezt kezelni? Van valami tapasztalatotok segítsetek!

@krisztuska: Akkor büntesd amikor nem is számít rá. Ne rögtön hanem amikor adodik az alakalom?

@krisztuska: szia,nem tudok tanácsot adni,de egyet érzek veled, 14éves fiam van, jó a kapcsolatunk, sokszor nem értek vele egyet mostanában, de ők most lázadozók,lehet hogy semmit sem tehetünk, de azt tapasztaltam szereti ha beszélgetek vele, akkor jobban is fogad szót, szóval, szerintem érzi,hogy szeretik az a kulcsszó.kitartást és sok türelmet, erőt kívánok,xy1

@orbiq: Köszönöm megpróbálkozom vele nagyon nehéz lesz.

@XY1: Nagyon köszönöm megpróbálok többet beszélni vele, az a baj majdnem mindig veszekedés a vége és félek, hogy eltaszítom magamtól amit nem szeretnék mert majd meg szakad a szívem amikor veszekszem vele .

tanácsot adni másnak talán könnyebb, mint látni saját hibáinkat, kezelni a helyzeteinket.
fiam 16 éves múlt, most irattam át egy hónapja másik suliba, mert a régi messze volt , sokat kellett utazni, fáradt volt, meg nem is járt be, sokat lógott, gondotlam ez közelebb van.......... múlt héten beteg volt, héftőn, kedden elment itthonról. ismerőst kérdezem, akivel egy oszályba jár, hogy sikerült Eriknek beilleszkei, kérdezi, hgoy mikor gyógyul meg? szóval itthonról megint lement, de kocsmába, nem a suliba, és mikor zsámon kérem, akkor cinikusan a szemembe nevet.......... kiakadtam, azt tettem ami a legrosszabb , elkezdtem üvölteni, hoyg megint kezded, hogy mi lesz így belőled, hogy kocsmázol, hogy nem lesz szakmád, aztán elrohantam, mert szétvetett a düh, a tehetetlenség........... de mit is lehet tenni? fogalmam sincs........holnap beszélek az osztályfönökkel, bemegyek a családsegítőbe......... vagy elbújdosok, nem tudom, de tehetelen vagyok, átvert, és csalódott............. végig a szemembe hazudott, reggel mikor elköszönt, mikor lefeküdt, mikor a könyvet tartotta a kezébe, mintha tanulna.......... mit lehet tenni? mit tegyek? nem állahatok mindig mellett, és ami a legrosszabb, már nem is akarok, belefáratam, most biztos azt godnoljátok, miylen anya vagyok, de mindenben kiálltam mellette, rendőrségi ügy, fegyelmi, mindig ott voltam........ de már nem bírom,........

megint itt vagyok..........ott tartunk, hogy Erik nem jár harmadik hete suliba, fűzfőről átjött Nagyberénybe, hogy majd közelebb lesz, nem kell korán kelni........de ide is két hétig ment,
felhívtam az ifjúság védelmiseket........kaptam időpontot, elmondtam a bajom, vagy inkább elsírtam.........aztán Erik is eljött velem, ott szépen elmondta mik a szabályok nálunk, igazán nincs sok, időre hazajönni, nem számítógépezni egész nap, és ami a fő lenne: tanulni..........hát ezekből egyik sem sikerül....... miután megértette, hogy mivel jár ez az egész, és megígérte, hogy suliba fog járni, eljöttünk. másnap persze nem ment el, elindult, de a buszra nem szállt fel....... hívom a párfogót, nem értette, hisz értelmes srác, megígérte hogy suliba jár....... nincs mit tenni, hívja a gyámügyet.... most itt tartunk, a suli lejelenti a jegyzőnek......Erik meg egész nap itthon ül, sajnálja magát, a világot, mindenkit, de hogy én mit érzek, az nem számít, azt ,hogy ő mit érez, azt meg én nem tudom, mert simán a szemembe hazudik......... az érzéseit ki sem mutatja. nem tudom mi lesz, lesz valami? rendbe jön még, mit tehetek még........ tegyek valamit? mit rontottam el? vagy mit nem?

@detund: Nem tudok senkinek, magamnak sem okos receptet adni. De: ahogy olvasom a leveleket, az a refrén mindig, én mindig mindent megtettem, mellette álltam.
Én ebben soha nem vagyok biztos, mármint ami engem illet... Ha folyton kritizáljuk őket, ráerőltetjük az értékrendünket, akkor a kapcsolat egyre tovább romlik. Elég szörnyű, átalakuló világban élünk, nincs biztonságérzetünk, és ezt továbbadjuk szavak nélkül is a gyerekeinknek. Rosszkedvűek vagyunk, szorongunk, ez is megy át. Menekülnének előlünk is, a bizonytalan jövő elől is, hova lehet? Haverok,pia, végül drog.
Sokféle segítség kellene minden gyereknek, nemcsak egyetlen szülő, aki folyton elvár valamit tőlük. Tanár, edző, rokon, aki példát mutat, tanácsot ad, jó szót, biztatást, dícséretet, és hitet a jövőben! Hol vagyunk mi ettől?
Mi magunk is folyton segítségre szorulunk, hogyan tudunk akkor a gyerekeinken segíteni?
Ettől függetlenül, azt mondom, ha megálljuk, és zokszó nélkül állunk mellettük, ha kibírjuk, hogy szóvá teszünk minden apróságot, akkor pár év múlva talán beérik a gyümölcse, utólag értékelni fogják, hogy hagytuk őket retttenetes kamasznak lenni...Akkor viszont fogni kell őket, ha igazi veszélyben vannak, drogoznak.
Egy pohár bor nem a világ szerintem 14 éves korban, a lányomék most már minden osztálybulin isznak, de mig az egyik osztálytárs abszinttól hányt a múltkor is, a lányom jó minőségű vörösbort ivott, nem sokat. Ért a borokhoz valamennyit, hétvégén a családban megiszunk egy üveggel, és ő is kap belőle egy-egy kortyot. Elmondja nyíltan, ha iszik, kimutatom, hogy nem örülök ennek, de azt is, hogy megbízom benne, tudja hol a határ.
Viszont ha droghoz nyúlna, hát nem is tudom. Mindenképpen szakember kell, írnék akár a Csernusnak is.
Egyébként én is jártam nem egyszer pszichológushoz, segíti az önmagunkkal szembenézést. Mert nagyon hajlamosak vagyunk ám fölmentegetni magunkat...Ugye mi mindent megteszünk, mindent megadunk! Bizony-bizony, csakhogy rengeteg rosszat is teszünk velük, szavakkal is lehet ölni, hülye elvárásokkal, állandó mérgelődésekkel, leszólásokkal, kritizálásokkal, meg azzal is, hogy folyton sírunk...
Próbáltam ezen változtatni, úgy tűnik most legalábbis, bejött. A lányom leszokott az emósokról, kiváló felvételi írásbeliket írt, mondta is, hogy az írásuk közben rádöbbent, mekkora a tét! És azt se felejtsük már el, hogy az ivászatuk, a nemtörődömségük mögött mély rosszkedv húzódhat meg, aminek mi is vastagon lehetünk az okozói! Hiába veszünk neki fűt-fát.
Detund: valszeg a fiad nagyon rosszul érzi magát a sulijában. Jár pszichológushoz? Akkor sem dől össze a világ, ha kihagyja azs ikolát egy darabig. Le lehet tenni később is az érettségit, nem? Mit tudsz a barátairól? Vannak? Van egy jó barátja? Van barátnője? Nincs de szeretne? Van önbizalma? Van apja aki fogalalkozik vele? annyi kérdés. Igen, rendbejöhet akár évek múlva is egy élet, azt gondolom, De ahhoz mindkettőtöknek fejlődni kell! A hatóságok pedig (pártfogó, jegyző, iskola) csak elmélyítik a bajt! Szerintem pihenő kellene a fiadnak, ilyen állapotban nem várható tőle, hogy tanuljon, bejárjon. Mintha egy fegyenc lenne, akit állandóan ellenőriznek, fenyegetnek,. Szörnyű lehet neki is, nem csodálom, hogy sajnálja magát. Te pedig ne a magad érzéseivel törődj most, legalábbis ne előtte, ne neki öntsd ki. Arra legyen neked is egy terapeuta, vagy egy barátnő! Ne a fiadon töltsd ki a csalódottságodat! Már ha segíteni akarsz neki...

Sziasztok!
A helyzet az, hogy mi is hasonló problémával küzdöttünk 16 éves fiunkkal. Utálta az iskolát és sokat ivott és csavargott. Hónapokig csak nyavajogtunk és tépelődtünk, hogy mit tegyünk. Próbáltunk pszichológust, nevelési tanácsadót de lepattant mindenki a fiúnkról. Egyszer csak Zénóhoz fordultunk mert a www.kamaszszerviz.hu oldalon megjelent a Mobil Mentor új szolgáltatásként. Ez nagyon újszerű és profi dolognak tűnt. És bevált!!! Zénó eljött hozzánk Tatabányára összesen 6 alkalommal. Beszélt Dáviddal. És változtak a dolgok! Alig hittem el.

@anya1112: Erre már én is csak azt tudom mondani, kérj személyes tanácsot Zénótól!
Én a nevelési tanácsadóban csalódtam, a fiammal jártunk nem egyszer, de a pszichológusnő azt sem ismerte fel, hogy autista (asperger). Hiba megyünk pszichológushoz, ha nem megfelelő, akkor csak kipipálhatsz egy tételt,itt is voltunk! Hatékony segítség kell ilyenkor.
mellesleg, azért az nem lehet véletlen, ha nekimegy a párodnak, nagy gubanc lehet emögött. És nemcsak a fiadban lehet a hiba! Valszeg kölcsönösen nem tudják elfogadni egymást, és a párod hiába nem üt vissza fizikailag, szavak nélkül is lehet ütni!

anya1112:
Kérj szakszerűbb, hatékonyabb segítséget, fordulj te is Zénóhoz! Gyenge pszichológusok, nevtanok ilyenkor annyit érnek, mint a szenteltvíz...
Egyébként megismétlem,nemcsak fizikailag lehet bántani valakit. A párod és a fiad nyilván kölcsösnösen nem tudják elfogadni egymást. A fiad nekimegy, a párod viszont más eszközökkel, de vastagon benne van abban, hogy ez így alakult! Valszeg a fiad egyáltalán nem érzi azt, hogy őt ugyanúgy szeretik, mint a vér szerinti kislányt. Te pedig úgy tűnik, inkább a párod mellett állsz, hát nem lennék a fiad helyében!

@anniuk: köszönöm a kiadós választ, örülök, hogy neked sikerült jól csinálnod, én elszúrtam picit a nevelést, talán túl nagy volt a demokrácia, de kis korától ketten vagyunk, ketten döntöttünk dolgokról.....
jó hogy beindult ez a blog, sok érdekes és hasznos dolgot lehet "tanulni" egy mástól.
persze egymás kritizálása nem sokat segít........
sajnos nem tudok nyugodt lenni, már ezzel kelek, ezzel fekszek......... tudom, nekem kéne pszichologikus, igazad van, voltam is, irányt mutatott, de az alagút vége még messze van.......... vehetném lazábban is a dolgokat, de sajnos a törvények ránk is kötelezőek, a tankötelezettség 18 éves korig van, kérjek orvosi felmentést, vagy mit? aztán nagykorú lesz, és 8 osztállyal nekiindul a nagybetűs életnek, persze ettől még értékes és rendes ember lesz, csak kisebb előnnyel indul..........amit én tudok, őt meg nem érdekli........
ha van változás, meg érdekel valakit megírom, de egyenlőre csak szemlélő leszek itt,

@detund: Ezer bocsánat, ha túl kemény voltam, és megbántottalak, ezt csak azt jelenti, hogy én is rossz állapotban vagyok. Nekem a (már nem annyira) problémás 14 éves kislányomon kívül van egy 16 éves beteg fiam, szívbeteg, értelmes, de autista (asperger szindrómás), és most viszem neurológushoz, mert a gyakori rosszullétei lehet hogy epilepsziát jelentenek... Nagyon keserves!
Ezen kívül van egy felnőtt lányom, aki annak idején kimaradt a középiskolából, lázadt ezerrel, aztán dolgozók esti gimnáziumában érettségizett le munka mellett, majd jóval később tanult óvodapedagógusnak szintén munka mellett. Szóval nincs sohasem későn a tanulás, ha most kimaradna a fiad, gyökeresen másghol kellene újrakezdenie szerintem. Vannak olyan spéci középiskolák, ahol kimondottan a kimaradt fiatalokat veszik fel, és segítik őket. Ilyen volt a Belvárosi Tanoda pl. nem is tudom, működik-e még. Esetleg kollégiumot is lehetne nézni neki?

sziasztok van valaki tud nekem segiteni van két fiam és egy lányom 13 12 évesek a fiaim és a lányom 10 éves de nem igazán tudom öket kzeni hogy mindegyik a saját szobájában mardjon mert állandoancivakodnak krek tanácsot ha valaki tud segitsen hohy kezeljm helyesen öket köszönöm egy anyuka

Én magam is egy kamasz vagyok. 14 éves. Pofátlan, szemtelen, pimasz, lusta, akaratos. Mentes vagyok a különböző hóbortoktól, nem járok bulizni, nem iszom, és csak a cigit próbáltam ki anyu tudtával. Az én anyukám a legjobb. Úgy nevel, hogy nem szól bele az életembe, nem mondja meg mit tegyek, csak figyel. Meghallgat, és nekem ennyi elég. Tudok vele beszélni, mert nem mondja hogy: "Úristen, mi lett belőled?? Mért nem tanulsz? Mért érzed hogy fontosabb vagy magadnak mint az iskola??"
Mindenre tudja a választ, mert itt él velem, velem van, és nem játsza a szigorú, következetes anyát. Nem büntet, nem próbálja játszani a nagyfőnököt. Engedi hogy csúnyán beszéljek, engedi hogy azt tegyem amit akarok. És én tudom is a saját határaimat. Megtanultam a saját erkölcsöm szerint létezni. Tisztelem azt aki megérdemli, és figyelek arra, akire úgy érzem megéri figyelni. Szeretem az anyámat, és soha nem tennék olyat amivel fájdalmat okozok neki. De ez az én életem, ha bajba kerülök meg kell oldanom, meg kell tanulnom magamról gondoskodni. Így lesz valakiből értékes ember, és egyszer értékes szülő.

Kamasznak lenni nagyon nehéz lehet…! Nem elég, hogy valaki már nem gyerek és még nem is felnőtt, így lelke állandó zavarban van. Ráadásul átalakul a teste, így végképp nehéz önmagát elfogadnia – és még hosszan sorolhatnám az ismert gondokat… Mindezek mellett (és erről ritkábban esik szó) szembesülniük kell azzal is, hogy Anya és Apa, akik – szerencsés esetben – egész eddigi életükben a Tökéletességet és a Megkérdőjelezhetetlenséget jelentették… Nos, kiderül róluk, hogy bizony ők is esendőek! Hibáznak, tévednek, és egyáltalán nem tudják minden kérdésre a választ! Ezt nagyon nehéz lehet feldolgozni, teljesen normális dolog szerintem, ha lázadásba törnek ki… Hiszen ez a felismerés sajnos automatikusan megkérdőjelezi minden állításunkat! Erre nekünk bizony már kicsi korban kell felkészülni, fokozatosan tudatosítva esendőségünket, felvállalva, hogy bizony, mi is tévedhetünk, és mi sem tudunk mindent!
Arról azonban kicsi koruktól kezdve biztosítanunk kell őket, hogy szándékaink mindig a lehető legjobbak, akkor is, ha esetleg tévedünk. Ezt róluk, a Kamaszokról is feltételezhetjük… egyáltalán nem biztos, hogy azért csinálnak valamit rosszul, mert „rosszak”! Csak tapasztalatok hiányában lebegnek a gyermek és a felnőtt lét között, amit az esetek többségében egy virtuális világgal pótolnak. Csoda, ha néha nem is egy nyelvet beszélünk?
Biztosítani kell őket arról, hogy szeretjük Őket! Amíg kicsik, ez magától értetődő… amikor nagyobbak, akkor hajlamosak vagyunk erről elfeledkezni! Pedig sokkal nagyobb szükségük van rá, mint valaha… hogy érezzék: bízhatnak bennünk, számíthatnak ránk. Akkor is, ha épp elszúrtak valamit! A szeretet kimutatása azonban – pont ezért – nem állhat abból, hogy megveszek neki valamit… ez NEM szeretet, ez pénz, megvásárlás. Szívesen adnék „tutti tippet”, de ilyen nincs… minden gyermek, kamasz, felnőtt más. De volt bő évtizedünk rá, hogy megismerjük, mire van szüksége…
Hogy hol húzzuk meg a határokat? Nos, erre pont ugyanezért nincs biztos válasz. De! Tizenegynéhány évig nevelgettük, okítgattuk gyermekünket. Ha nem tudjuk elengedni a kezét, akkor nem csak benne, hanem a saját nevelésünkben sem bízunk! Higgyünk magunkban egy kicsit jobban, hogy igenis megtanítottuk, hogy vannak határok – melyeket egyébként csak akkor tud biztosan betájolni, ha néha-néha átcsúszik rajta. Ha mindig őszintén megbeszéltünk vele mindent, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nem peregtek le a szavak. Nem beszélve arról, hogy aki terhes lenne, drogot próbálna, rossz társaságba keveredne (stb.) az délután 3-kor épp úgy megteheti ezt, mint az éjfélig tartó buliban! És elárulom: az első alkalmaknál nekünk mindig rossz… vagy legalábbis nehéz, mert el kell engedni egy darabot magunkból! Épp ezért sokat segít neki is, és magunknak is, ha időben tudatosul bennünk: Ő egy önálló ember, aki próbálgatja szárnyait – még ha néha ki is esik a fészekből és megüti magát: meg kell tanulnia egyedül repülni!
Mindezeket hosszú évek, valamint két sajátnevelésű „kistesó” és négy saját gyermek nevelgetése közben szerzett tapasztalataim alapján írtam le – de senki ne gondolja, hogy én tudom, mikor mit kell tenni! Igaz, talán a kamaszkorok növekvő számával vannak hibák, amelyeket már nem követek el – de bizony itthon sem felhőtlen az élet!
A két testvér és a legnagyobb gyermekem már túl van a nehezén – immár a saját gyermekeik útját egyengetik. Nagyobbik fiam 17 éves múlt, azt hiszem, ez a legnehezebb időszak! Első nekifutásra nincs is vele semmi különös: mindig tudom, hol van, ismerem a barátait, ha kérek valami szívességet – megteszi, drogról-cigarettáról hallani sem akar, havonta egy sört megiszik, de akár itthon, akár másnál – tudok róla… sok-sok anya álmodni sem minderről! Én mégis elégedetlen vagyok… nem sikerült elérjem, hogy tanuljon! Minimális tanulással képes az élvonalban lenni, de ő – merő nemtörődömségből – több tárgyból bukásra áll. Szinte minden nap késve megy iskolába, az utolsó órákat ellógja… az igazolatlan órái miatt épp kirúgni készülnek az iskolából. Természetesen mindenki hibás mindenért – rajta kívül… Ő – ha tehetné – (a déli) ébredéstől hajnalig összenőne a laptopjával… gyakorlatilag semmit nem csinál. Korábban aktívan sportolt, amit mostanában hagyott abba – nem is tud magával mit kezdeni. Nincs mivel elérjem, vagy épp rákényszerítsem valami aktivitásra… ha kényszerhelyzetbe hozom, célt akkor sem érek, legfeljebb a kisebbeken megtorolja. Sajnos sokáig a sport miatt elnéző voltam… most meg már hiába kapkodom a fejem: elvesztettük a közös fonalat. Beszélgetéseink az esetek nagy részében kiabálásba fulladnak. Csak akkor partner benne, ha ég a ház épp valamiért. Ilyenkor persze ígér fűt-fát, csillagot az égről, amíg megmentem a fenekét – de persze semmi nem változik. Nem kéne megmenteni? De hiszen a gyerekem… amíg élek, menteni fogom – még akkor is, ha tudom: nem ez a dolgom, hanem hogy megtanítsam, hogyan mentse saját magát. Tiltsam le a laptopjáról? Ma már nem lehet, hiszen nem csak játszik rajta, hanem a barátaival is így tartja a kapcsolatot, és a házi feladatokhoz is szükséges – szétválasztani szinte lehetetlen.
Beszélgetni kéne… hogy érezze, ő épp oly fontos, mint a kisebbek és a nagyobbak. Azt hiszem, ez hiányzik! De ezt nagyon nehéz akkor, amikor már magába zárkózott… Igen, a kicsiknél már nem eresztem a köldökzsinórt – és tudom, egyszer ezt is visszakapom. De addig még nehéz napjaink lesznek… nekem is – és neki is.

nekem 14 éves elmult a foam és nincs semmi bajom vele csak egy gond van fűvezik és nem tudom hogy hová vezet ha valaki tudna nekem segiteni hogy hogyan akadályozhatom meg hogy ne tegye kérem irjon nekem

Teljesen átérzem a helyzetét judit bbb, én is hasonló dolgokkal küzdöttem meg, most leírhatnám ide, hogy én mit csinálta, de inkább nézze meg ezt a cikket (www.kamaszpanasz.hu/hirek/szuloknek/3599/drog-beszelgetes), ez nekem is nagyon sokat segített. Hát, igen, kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond!

Mindkettő. Tiltás és nevelés is. De az arany középutat meg kell találni. A tiszta kommunikáció e mellett ellengethetetlen, www.kamaszpanasz.hu/hirek/szuloknek/3623/beszelgetes.

Segíteni szeretnénk a kamasz gyerekeinknek, pedig inkább nekünk kellene segítség.Sokáig még magamnak sem vallottam be,hogy talán már elmúlt a szeretetem irántuk.Nagyon durván beszélnek velem,a tiszteletnek jelét sem látom.Úgy érzem, hogy kihasználnak és a hátam mögött nevetnek rajtam.Cselédnek használnak, apa helyett pedig egy vastag pénztárcával is beérnék.Teszem a dolgom,mert még mindig fontos nekem, hogy mi lesz velük. Közben úgy érzem meghal a lelkem.Ha az ember mindig csak ad magából, de soha nem kap,akkor előbb-utóbb kiürül.Vagy mégsem?

Én is gyakran éreztem így, amíg valaki fel nem homályosított a lehetőségeimről. Vagy mártírként hagyom magam vagy feltérképezem a lehetőségeimet. Én az aktívabb utat, az előre menekülést választottam Most már én is jobban vagyok és a gyerekeim is kezdenek felébredni az életre, a valóságra.

Sziasztok!

Véletlenül találtam meg ezt az oldalt.
Segítséget szeretnék tőletek kérni vagy Zénótol.Van egy 13 éves fiam. és nem nagyon hallgat rám iskola után nem jön haza csak este 7-8 körül.cigizik és 2 alkalommal vettem rajta észre hogy ivott is.amit persze letagadott.már szinte minden olyan dolgot megvontam tőle amit szeret de nem é semmit.
az osztályfőnöke ma hívott,hogy a gyerekkel gondok vannak az iskolába és probáljam megoldani őket mert ez igy nem lesz jó.beszélni nem nagyon lehet vele mert a válasza mindenre csak az hogy jó.adjatok tanácsot legyetek kedvesek.

Hogyan lehetne Zénóval felvenni a kapcsolatot? E-mail, telefon...15 éves kamaszlányom van.

Zénó: 06 30 3155746
Email: info@kamaszszerviz.hu
Weboldal: www.kamaszszerviz.hu
Sok sikert

Szép napot Mindenkinek!
12 éves kislányom van, értelmes, okos és a legfontosabb nekem. Az én életem sincs rendben, hiszen együtt vagyunk a férjemmel, de ez már csak azért van, mert van a gyerek, és nem akarom tönkretenni a lelkét, mert imádja az apját, ugyanakkor nagyon anyás.Dühkitöréseit azonban nem tudom kezelni, bármit mondok, vagy kérek, mindig csak veszekedés a vége. Nem ecsetelem, nagyon kevés önbizalom ragadt rám gyerekkoromban,ez azóta többször még jobban romba is dőlt. Valószínű ez az oka, hogy nem tudom kezelni ezt a helyzetet. 50 éves vagyok, gimnáziumba járok, munkahelyem 2 éve nincsen. Az idegrendszerem padlóra került. Tudom, hogy ez is oka a kapcsolatunk megromlásának, nagyon sokszor vagyok szomorú, feszült. (és ezt látja is rajtam.) Már nem tudom mit tegyek, mit mondjak, semmi nem jó, aztán megbeszéljük, hogy soha többet nem veszekszünk, és hipp-hopp azon kapom magam, hogy már megint kiabálunk egymással. Soha nem akarom, hogy elveszítsük egymást. Az életem semmi másból nem áll, csak az állandó rettegéstől, hogy ha mondok valamit mi lesz a reakció, szeretem őt és ki is mutatom (lehet nem eléggé?) azt sem akarom, hogy majmot neveljek belőle. De már nem bírom, a tegnap esti veszekedésünk után rosszul lettem, ami nem is érdekel, az már inkább, hogy tudnék vele úgy kommunikálni, hogy megértse nagyon fontos nekem, mindent érte teszek. Tudom, hogy nehéz kor ez, lázadó és nem elfogadó.Mit tegyek, hogyan tegyem, hogy a kapcsolatunk megjavuljon, hogy ne veszekedjünk. Ha valaki tudja a választ, megköszönöm.
Minden szülőnek sok erőt.
hobbit61