A téma szakirodalma igen kiterjedt. Én mégsem ebből az irányból közelítek. Nincs jogom, és alapom, nem vagyok sem pszichológus, sem pedagógus. Tapasztalatom viszont gyakorlati. Szülő vagyok. Szerencsés, áldott sorsú szülő, aki várta a fia kamaszkorát. Vártam, hogy magasabb, izmosabb, férfiasabb, szőrösebb legyen. Végre jól mutatunk együtt a táncparketten! Vártam és nem féltem. Miért is féltem volna? Inkább félthetném, hisz’ az ő teste-lelke változik rohamos ütemben. Egy év alatt többet, mint előtte összességében akár négy év alatt. Neki kell az újabbnál újabb hirtelen felbukkanó testi tüneteivel, késztetéseivel megbirkózni. Már nem gyerek, még nem felnőtt. Túlélésre vagy megélésre törekszik? Itt jön a szülő, az anya és apa szerepe, modellje. Elégedett a testével, a teljesítményével? Akar és mer tetszeni a másik nemnek? Észreveszi a másik nemű kortársa? Vezető szerepe van abban a közösségben, ahová tartozik, vagy megtűrik? Visszaél a helyzetével, vagy megéli az önállóságát? Esetleg szenved az önállótlanságától? Ragyás a bőre, miért nem nő már a szőre? Le akar válni, vagy meg akar válni? Rajtunk múlik a válasz. A nevelés, a szabályok megalkotása, a testünk működésének ismerete, a kölcsönös tisztelet kialakítása nem a kamaszkorban, nem is a prepubertás idején indul, hanem sokkal korábban. A szülőszobán kibújik ez a kis vörös bőgőmasina, ez az új csoda, akihez természetesen használati útmutató sem jár. Megfigyelték már? Vásárol bármilyen elektromos kütyüt, legalább tizenöt nyelven, negyven oldalas, részletes, képes illusztrációban gazdag, használati útmutatót kap hozzá, gondosan dobozba csomagolva. Pedig csak egy tárgy. Az újszülötthöz viszont kapunk anyai ösztönt, otthonról hozott valamilyen gyermeknevelési mintát – mellyel vagy egyet értünk vagy nem – kitartást, civilizált körülményeket, és ideális esetben egy társat. Olyan társat, aki szereti önmagát, a párját és a gyermekét. Így lesz kerek egész a család, követendő a minta. Minta, mely modell értékű etalon, eredetivel egyező, hű másolat. Vagy mégsem?  A csecsemő, a kisgyerek, a kamasz, a fiatal felnőtt csak visszatükröződik bennünk, rólunk, mint mi annak idején. Tehát kivel van probléma? Elkövető vagy áldozat a kamasz?