Ajánlás

2010.06.06. 11:28

Kedves Olvasóim!

Az alábbi ajánlást azért vágom be, mert sokan előítélettel gondolnak a konzultációkra, miközben nagyon jó tapasztalatok vannak a szülők részéről.

"Kedves Zénó!
 
A konzultációk, amiken részt vettünk, azért voltak jók, mert amikor elmondtuk a problémáinkat, szembesültünk azzal, hogy talán még nem késő tenni azért, hogy a gyerekeinkhez közelebb kerüljünk. Hasznos volt, hogy minden alkalommal kaptunk útmutatót, hogy mire kellene fókuszálni elsősorban. Az is tetszett, hogy elmondta, hogy nem mindenki tud szigorú és következetes lenni - nehéz ezt megtanulni, ha más mintát lát valaki - és ezt a női és férfi szereptől függetlenül is fel lehet vállalni. Egyszerű és praktikus tanácsokat kaptunk: soha nem jutott volna eszünkbe, hogy az egyes területen az apa másokon az anya legyen a "főnök".
 
A konzultációk eredményeképpen tulajdonképpen mi szülők változtunk: magabiztosabbak lettünk, ezért van reményünk arra, hogy ne csússzon ki az irányítás a kezünkből. Ezt a fiunk is érzi, ezért kevesebbszer próbálkozik ellenállni, tombolni.
 
Persze még az elején vagyunk a kamaszkornak, hosszú lesz még az út, de jó tudni, hogy van hova fordulnunk akár azonnal, ha újabb problémák adódnak.
A hírleveleket pedig az Ön helyében  elküldeném valamelyik újságnak, (pl.: Nők Lapja) hogy minél többen olvassák, mert nagyon hasznosak.
 
Még egyszer köszönünk mindent, és jelentkezünk a jó és rossz hírekkel is."
 
Márta
süti beállítások módosítása